FELKÉSZÜLÉS II.



   Ferro a kispadon ült és egykedvűen piszkálta az orrába nyomott vattacsomót. Már nem volt olyan kellemetlen levegőt venni, mint amikor szakadni kezdett belőle a vér, de a meleg nedvességérzet még mindig irritálta. Lemondóan mordult egyet és grimaszba rántotta az arcát. Lecsapta a kezeit a térdére és összekulcsolta őket, hogy ne böködje az orrát tovább. A tekintete a ring felé vándorolt, és a gyakorló boxolókra összpontosította inkább a figyelmét. Szapora léptek, szökkenések dobogtak a porondon, lábfejek vagy kesztyűk csattantak a sisakokon, vagy a védekezésre emelt karokon. A mozdulatokat sűrű, erőteljes fújtatások és találatok után elfojtott nyögések követték. Ugyan csak gyakoroltak, de egyik fél sem vette félvállról a dolgot.
   Ferro sem vette, ezért is kényszerült pihenőre egy, az arcába talált horog után.
- Nem fáj? – kérdezte Claire fintorogva, ahogy közelebb hajolt, hogy megvizsgálja az orrnyereg környékén enyhén felduzzadt arcot. 
- Szerinted? – bökte Ferro és elhesegette a felé nyúló kezet. – Így is mákom volt, hogy Lorna kesztyűt viselt.
- Az – bólintott Claire. – Nem egy apró teremtés – biccentett aztán a néhány paddal lejjebb, a ring sarka mellett összefont karral a falnak támaszkodó vállas, izmos nőre, aki hátrafogott és röviden befont fekete hajával és szemeiből áradó magabiztos, már-már metsző tekintetével valóban olyannak tűnt, akivel nem érdemes kötekedni. Amint feléjük eresztett egy rövid pillantást, Claire önkéntelenül is nyelt egyet, míg Ferro csak bólintott. Aztán mind a ketten visszafordították a figyelmüket a ring felé.
- Egyébként – kezdte Ferro és szétkúszott az arcán a szokásos vigyor – nem akkora mészáros, mint amilyennek látszik. Ledobja a kesztyűt,  és rögtön vígan csivitelő kiscsajjá változik, aki folyton löki az idióta poénokat.
- Igen? – vonta fel Claire a szemöldökét. – Tényleg nem néznéd ki belőle.
- Ha vihogni látod előbb, akkor meg azon vagy kész, hogy így elkalapál valakit – nevetett fel Ferro halkan. – Mondjuk most egész jó voltam, csak egyszer talált el. Néztem már ki sokkal rosszabbul is.
- Aha… most már tudom honnan voltak azok a zúzódások, amikkel három napig nem mertem bemenni dolgozni… - húzta össze a szemét Claire és vetett Ferróra egy feddő pillantást, de csak flegma vállvonogatást kapott válaszul.
- Így jár az ember, ha olyannal gyakorol, aki két súlycsoporttal van felette.
- Két súlycsoport? – szisszent fel Claire. - De így esélyed sincs vele szemben!
- Nem itt kell esély, csillagvirág, hanem a mérkőzésemen. És garantálom neked, hogy a maca, akit ellenem küldenek majd, nem kettővel a saját súlycsoportja felett gyakorol. Ezek után olyan pehely lesz, hogy a második menetben kiütöm.
- Nem igazán látom, hogyan tudnál fejlődni, ha folyamatosan csak pépesre pofoznak, de te tudod… – sóhajtott Claire mélyen. Elvitázott volna a témáról, de a Ferro szemében csillogó eltökéltségből és a sejtelmesen vigyorgából arra következtetett, hogy feleslegesen tenné, nem érne el vele semmit.  - Azt tudod már, hogy ez a… „maca” ki lesz? – kérdezte inkább.
- Állítólag valami feltörekvő reménység egy sportklubból, két várossal odébb – biccentett Ferro. – Meg is marad reménységnek, úgy leküldöm, hogy jódarabig nem fog tudni egyenesen járni – ahogy a mondat végére ért, előttük a ringben az egyik gyakorló fél mély puffanással elvágódott egy rossz ütemben várt és nem hárított jobbegyenestől. Lent is maradt, zavarodottan rázva a fejét, miközben bizonytalanul nyúlt ki a kötelek felé, hogy kapaszkodót találjon. Sípszó hasított a levegőbe, a bíró szerepét betöltő edző pedig a két fél közé lépett, és véget vetett a mérkőzésnek.
- Pont így – bökött Ferro a ring felé és diadalmas arcot vágott. Claire nem felelt, csak követte a szemével a mozdulatot, majd visszanézett Ferróra. Azt az egyet meg kellett hagynia, ez a másik énje nem volt híján az önbizalomnak.
- Nem lesz már elég annak az izének? – kérdezte végül és mutatott a Ferro orrából még mindig kilógó vattára. Ferro óvatosan felszipogott, majd felemelte a kezét és lassan megszabadította magát a félig mélyvörösre átitatódott dugasztól. Vett néhány lélegzetet. Még mindig kellemetlen érzés volt, de a vérzés elállt. Felállt, felkapta a padról a kesztyűit, a sisakját, a törölközőjét és elindult az öltöző felé.


0 megjegyzés

FELKÉSZÜLÉS I.



   Claire meglepetten tapasztalta, hogy alig fárad el futás közben. Már a sokadik kilométernél járt, sebes iramban topogott a cipője a betonon, szaporán vette a levegőt és a lecsorgó verejték is csiklandozta a hátát, de egyáltalán nem esett nehezére tovább haladni a külváros széles, gyepekkel és színes kerítésekkel tarkított utcáin. Sőt, még beszélni is maradt ereje.
- Te, mondd csak - sandított Ferro felé. - Miért nem tűnt fel nekem, hogy te minden nap lefutsz ilyen távokat?
- Sok minden nem tűnik fel neked - vigyorodott el Ferro válaszképpen, aki mellette, ugyanabban az iramban rótta a métereket. - Egy idő után hozzáedződsz. Se izomláz, se fáradtság, semmi. Edzőterem, futás, ring, boxzsák... elvagyok, amikor éppen nem figyelsz...
- Aha - bólintott Claire. Ahogy belegondolt, felderengett neki egy rövid időszak néhány évvel korábbról, amikor fáradtan és nyúzottan ébredt szinte minden reggel, de akkor csak a hosszú és kimerítő munkanapoknak tudta be. Ezek szerint mégsem az volt az oka.
   Egy rövid pillantást vetett a testére feszülő sportfelső alól kilátszó lapos, kockás hasára, amire mindig is büszke volt. Eddig egyszerű adottságként fogta fel, hogy meg tudta őrizni az alakját különösebb erőfeszítés nélkül. De úgy tűnt hogy az a bizonyos erőfeszítés megvolt, csak éppen a tudtán kívül. Ami magyarázatot adott az ülőmunka ellenére cseppet sem kicsi fizikai erejére és állóképességére valamint gömbölyű, feszes idomaira is, amire szeretett lehetőleg testhezálló öltözéket húzni, még ha a villongó feltűnést kerülte is. Egyáltalán nem vágyott rá, hogy a figyelem középpontjában legyen, egyszerűen csak jólesett, ha takarosan és tisztán öltözhetett fel.
- Egyáltalán honnan jött az ötlet, hogy pont kickbox...? - kérdezte végül, felocsúdva a gondolataiból.
- Lövésem sincs - vont vállat Ferro. - Valahol belebotlottam a témába, és megtetszett.
- Mire jó, hogy ütitek-rúgjátok egymást...? - rázta meg a fejét Claire.
- Mire jó, hogy mindig sorba rendezed a porszemeket a polcaidon amikor takarítasz? - bökte Ferro flegmán, félig felvont szemöldökkel. - Jó buli és kész.
- Véresre verni valakinek a fejét nem nevezném jó bulinak. Főleg ha a tiédet is véresre verik közben - ellenkezett Claire és savanyú arcot vágott.
- Hiába magyarázom, ha egyszer úgy be van varrva a segged - legyintett futtában Ferro és gyorsított a tempóján, hogy maga mögött hagyja Claire-t.
- Hé! Az a bevarrt segg szarja az asztalra a kajádat meg a pénzt, amiből az edzőklub tagságidat fizeted... - morgott Claire, miközben ő is gyorsabban kezdett futni, nehogy lemaradjon.
- Ejnye már. Mostanában sokat káromkodsz - bökte Ferro gúnyosan. Claire egy pillanatra összeszorította a fogait és készült hogy visszavágjon, de aztán úgy döntött, hogy nem hagyja magát felbosszantani.
- Talán még sincs bevarrva a seggem annyira - felelte egy halvány mosollyal az arcán. - És nincs most kedvem egy újabb vitához.
- Nagyon helyes - bólintott Ferro, keményen, érdesen formálva a szavakat. Claire legszívesebben felsóhajtott volna, de ahhoz túl gyorsan lélegzett.
- Nyolc napod van még tizennyolcadikáig. Elég lesz, hogy befejezd a felkészülést? - kérdezte végül, kapaszkodva a téma azon felébe, ami nem keltett köztük azonnal feszültséget.
- Gondolom - vonta meg ismét a vállát Ferro. - Világbajnok nem leszek, ahhoz kicsit későn kezdtem. De kíváncsi vagyok, mit bírok ezzel a formával, ha már annyit küzdöttem érte - vigyorodott el. Claire néhány másodpercig nem felelt, csak gondolkodóba esve nézett előre.
- Mutasd az a formát. Verseny a hídig? - kérdezte végül, és arcán hasonlóan magabiztos mosollyal Ferro felé sandított.
- Van vér a pucádban? - nézett rá vissza Ferro félig meglepett, félig izgatott tekintettel, miután felfogta, hogy próbára akarják tenni.
- Van - bólintott Claire még magabiztosabban, és mielőtt az utolsó hang elhagyta a torkát, mindkettejük léptei megszaporodtak.

0 megjegyzés

MÁSNAP III.



   Ingrid fejét oldalra billentve összefonta a karját a mellén, és mélyen, hosszan, megadóan sóhajtott, miközben a fütyörészve pakoló Claire-t figyelte.
- Két teljes hetet? - kérdezte összevont szemöldökkel.
- Igen, ennyit ajánlott fel - felelte Claire vidáman, átfűzött egy mappát és feldobta az íróasztala fölött egy polcra.
- De hogyhogy? Mivel sikerült ezt kivívnod csak így hirtelen?
- Az titok - kacsintott Claire az asszisztensére és szája elé emelte a mutatóujját.
- De... egy fél órája még úgy volt, hogy tönkrement az életed emiatt a te... titkos éned miatt, vagy nem? - Claire egy pillanatra mozdulatlanná dermedt.
- Igen, úgy indult - mondta és folytatta a pakolást. - De végül mégis jól sült elt. - Ingrid felvonta a szemöldökét és tovább méregette Claire-t. az arckifejezésén látszott, hogy próbálja helyére illeszteni a kirakó darabkáit, de aztán a megadás jeleként elnevette magát.
- Figyelj, Claire, nem akarod egyszerűen csak elmesélni elejétől végéig hogy mi történik veled? Mert én nem értek semmit. Ihatnánk egy kávét, vagy valami...
- Bocs, Indrid, idővel... még egyelőre én sem értem. - mosolyodott el Claire zavartan. - De köszönöm, hogy segíteni próbálsz.
- Nem tesz semmit, ezért vagyok - vonta meg a vállát Ingrid. - Ha esetleg mégis szükséged volna valamire, tudod a számomat.
- Kösz. Észben tartom - bólintott Claire, és rátuszkolta a fedelet a dobozra, amibe néhány kiválogatott holmiját tette, majd a hóna alá kapta és integetve a kollégáinak, kifelé indult az irodából. A liftben lefelé menet és kilépve a főkapun folyamatosan az előző néhány nap pillanatai cikkáztak a fejében. Lesz mit elrendeznie ebben a hirtelen felszabadult két hétben.
- Csak jobb vége lett, mint vártad - vigyorodott el Ferro flegmán és önelégülten az autó tetejére támaszkodva, éppen amikor Claire kinyitotta a hátsó ajtót és bedobta a dobozt. Claire nem felelt azonnal, csak egy szúró pillantást küldött felé, ahogy felegyenesedett. Aztán beült a kocsiba.
- Ennyire nem kell üdvrivalgani - dünnyögte Ferro grimaszolva és ő is beszállt. Claire nem indított, csak ült és nézett maga elé, majd egy hosszú sóhaj után Ferro felé fordult.
- Igen, ez most nem végződött katasztrófával - mondta. - De ebből nem csinálunk rendszert. - tette hozzá gyorsan egy másoperc szünet után, mielőtt Ferro arcára visszakúszott volna az önelégült vigyor.
- Ugyan miért? Nem kell több előléptetés? - kérdezte az, miközben kéenyelmesen eldőlt az ülésben.
- Egyáltalán nem biztos, hogy elfogadom - felelte Claire késlekedés nélkül, határozottan.
- He? Miért nem? - értetlenkedett Ferro.
- Szerinted? Mert nekem közöm nincs hozzá. Te csaptad le Ricket, nem én. Ha Thibaltnak ilyen személyi asszisztens kell, az nem én vagyok, hanem te - magyarázta Claire ingerülten. - Arról nem beszélve, hogy utálnám, ha pont neked tartoznék ezért.
- Nem tartozol te nekem semmivel, kisanyám - nevetett fel harsányan Ferro. - Azért csaptam le azt a gyökér fazont, mert nem tetszett se a képe, se a modora. Ennyi.
    Claire nem felelt. Ferro elfordította a fejét és a tenyerébe támasztott állal nézett ki az ablakon, Claire pedig minkét kezével megfogta a kormánykereket, úgy gondolkozott elmélyülten. Egy hosszú percig egyikük sem szólt semmit. 
- Mikor lesz a meccsed? - törte meg végül Claire a csöndet.
- Tessék? - fordult el Ferro az ablaktól.
- A kickbox meccs, amire jelentkeztél. Mikor lesz? - ismételte Claire a kérdést, ezúttal kissé lassabban.
- Ja, tizennyolcadikán. De miért érdekel ez téged? - vonta össze Ferro a szemöldökét.
- Mondtam már, nem akarok neked tartozni - biccentett Claire, és beindította a motort. 

2 megjegyzés

MÁSNAP II.




   Claire feszélyezve lépett be az alelnöki irodába. Nem gondolta volna, hogy lehet még idegesebb mint legutóbb, amikor itt járt, de rá kellett ébrednie, hogy igenis kiveri a hideg veríték. A helység semmit sem változott az elmúlt nap óta, pusztán az a személy volt más, aki az íróasztal mögött foglalt helyet.
   Míg Rick, a Maibach család ifjabb tagja inkább elbizonytalanított másokat lehengerlő, sokszor arrogáns, vagy ijesztő magatartásával, addig az apja Thibalt, sokkal inkább tekintélyt parancsoló hanglejtésével és metsző tekintetével utasított maga mögé mindenkit, akivel szóba elegyedett. Mindkettejük útjából félreálltak, ha látták rajtuk, hogy sietnek valahova, de Thibalt esetében ebbe a kényszeredett előzékenységbe némi tisztelet is vegyült, míg Rick esetében nem, ott inkább a félelem, a másik hatalmától való tartás ösztönzött másokat arra, hogy ne álljanak az útjába.
   Thibalt fektete hajában világosszürke csíkok húzódtak végig, halántékától a tarkójáig, mutatva, hogy elég sokáig élt már ahhoz hogy megfelelő tapasztalata és kezdeményezőkészsége legyen a cég igazgatásához.
- Áh, Claire, jöjjön, foglaljon helyet - dörrent mély, tiszta hangja és pillantottak fel sötétbarna szemei, amint a fiatal nő megjelent az ajtóban. Éppen egy szétnyitott mappában írt valamit az egyik lapra.
   Claire lassan, óvatosan lépdelt keresztül az irodán és ült le az egyik bőrfotelbe. Keresztbe tette a lábát és az ölében összefonta a kezeit. Kissé kiszáradt a torka, de nem merte megköszörülni.
   Thibalt tolla még néhány vonás erejéig sercegett a papíron, majd az igazgató visszaejtette azt a zsebébe, becsukta és félretolta az irattömböt. Könyökével az asztalra támaszkodva előrehajolt.
- Elnézést, kicsit sok a papírmunka az utóbbi időben - mondta, és a szája széle halvány mosolyra húzodott. - Kissé sápadtnak tűnik, Claire. Minden rendben?
- Hogyne, Mr. Maibach, csak nem aludtam valami jól... - hebegte Claire. Nem szerette volna kívülről látni magát.
- Óh - bólintott Thibalt, és hátradőlt a székében. - Rég volt alkalma igazán jól pihenni? - Claire úgy érezte, mintha villám csapott volna bele. Kiszállt az erő a tagjaiból. Önkéntelenül is arra gondolt, hogy lesz lehetősége a pihenésre, mihelyst elbocsátották.
- Úgy is mondhatjuk... mondta elvékonyodott hangon.
- Claire - kezdte Thibalt rövid szünet után. - A fiam tegnap este felkötött kézzel jött értem a repülőtérre. Meglehetősen zagyva történetet adott elő, de azt elég határozottan állította, hogy maga hagyta helyben. Ez igaz? - Claire megsemmisülten süppedt a székbe a kérdés hallatán. Az agya zakatolni kezdett, hogy találjon valami kiutat, valami elfogadható magyarázatot, amivel valahogy meg tud menekülni a feje felett lengedező bárd elől, de nem járt sikerrel.
- Igen, Mr. Maibach - nyögte végül - Én voltam.
- Nagyszerű! - pattant fel Thibalt a székéból és összecsapta a tenyerét. - Maga az első, akinek végre valahára volt hozzá bátorsága! - Claire amennyire összetört egy pillanattal korábban, most legalább olyan döbbenten és értetlenül nézett a fölé magasodó Thibaltra, akinek széles, diadalmas mosoly terült szét az arcán. Most először láthatta Claire, vagy bárki más a cégnél, ilyen örömtől sugárzónak az egyébként félve tisztelt igazgatót.
- Azt... azt hiszem, nem értem, uram... - tárta szét a kezét Claire még mindig zavartan.
- Bocsánat, kissé elragadtattam magam - rázta meg a fejét Thibalt és visszaült a székre. - Szóval, a magyarázat, amit Rick előadott, hogy miért is van felkötve a karja, mint mondtam, meglehetősen kusza volt. Ebből arra következtettem, hogy ő sem fehér angyal ebben a történetben. Mondja, tisztességtelen ajánlatot tett magának?
- Tulajdonképpen igen... utasításba adta, hogy vacsorázzak vele az Excelsior Grandban... egy magánjellegű találkozó keretében... előírta a... viselendő öltözékemet is... - felelt Claire, miután nyelt egy nagyot. Visszanyert egy parányi önbizalmat. Érezte, hogy most már nem rajta, vagy nem csak rajta fog csattanni az ostor.
- Sejtettem - hümmögött Thibalt. - Tudja, hány ilyen eset fordult már elő? Számos jó munkatársat veszítettünk már el a fiam zabolátlan duhajkodásai miatt. És sajnos semmivel nem tudtam rávenni, se én, se más, hogy hagyjon fel ezzel a rémes szokással. Se büntetéssel, se jutalommal, se észérvekkel. Makacs volt és lendületes, nagyon nehéz volt irányítani. Rajtam kívül másnak pedig egyszerűen nem volt hatalma felette. Tartottak tőle, úgy érezték, többet ártanak maguknak, ha szembeszállnak vele. És persze az se segített, hogy rendszeresen külföldön tartózkodtam. Nem állt módomban kellő figyelmet szentelni ennek az ügynek. - Claire bólintott. Az imént gyorsan elpárolgott biztonságérzete kezdett visszatérni. Thibalt felállt, és hátrakulcsolt kézzel az üvegfalhoz lépett, tekintete pedig elkalandozott a messzi távolban.
- Rick értelmes gyerek. Kevés olyan jó képességű embert ismerek, mint ő. De ha nem tanul meg uralkodni magán és tiszteletben tartani másokat, félek, csúnya véget fog érni - mondta komoran, majd hátra sandítva Claire-re nézett. - Nagyon fel van dúlva. Nem szokott hozzá hogy csak így leszereljék. Mindamellett úgy érzem, hogy magának sikerült rávennie arra, amire még senki másnak, hogy szálljon egy kicsit magába és gondolkodjon.
- Ö... örülök, hogy segíthettem - mondta Claire bizonytalanul, haloványan.
- A módszer kissé... nyers volt, elismerem. De kétségkívül hatásos. Köszönettel tartozom magának.
- Ugyan, nem tesz semmit... - emelte fel a kezét Claire. Ilyen végkifejletre nem számított.
- És köszönetem jeléül szeretnék két dolgot felajánlani - folytatta Thibalt mintha Claire meg sem szólalt volna. - Az egyik egy új pozíció. Legyen a személyi asszisztensem. Végigjárná velem a külföldi telepeket és segédkezhetne az igazgatásukban. Idővel talán egymaga át is vehetné az egyik irányítását. Az eredményei mindeddig kiválóak voltak, így biztos vagyok benne, hogy bele tud tanulni. Ha ahhoz volt mersze, hogy a fiamat helyre tegye, nincs kétségem, hogy megbírkózik majd a felelősséggel. A másik pedig egy két hetes fizetett szabadság, hogy mindezt átgondolhassa. - Claire azon vette észre magát, hogy eltátott szájjal, zavartan pislogva néz fel az igazgatóra. Már alig emlékezett rá, milyen pocsékul érezte magát reggel, és egész délelőtt.
- K... köszönöm, Mr. Maibach - bökte ki végül.
- Ezt igennek veszem - mosolyodott el a férfi. - Ha be kívánja fejezni a mai feladatait, tegye nyugodtan, de senki nem veszi zokon, ha innen egyből hazamegy. Egy ideig most én vezetem a céget, amíg Rick teljesen fel nem épül, és egy kicsit el nem gondolkozik. Ha bármi kérdése volna, keressen fel bátran. - intett Thibalt, jelezve, hogy mindent elmondott, amit el akart mondani. Claire felállt és ragyogó arccal, sűrűn hajlongva kihátrált az ajtón, dolgára hagyva a cég fejét, aki egyszerre nem is tűnt már olyan ijesztőnek.


0 megjegyzés

MÁSNAP I.



   A billentyűzet halkan kattogott Claire ujjai alatt. A gombok lomha egymásutánban követték csak egymást, míg máskor szinte kerepeltek. A képernyőre is táskás, gondterhelt szemek meredtek, nyoma sem volt bennük az egyébként mindig éber, lelkes pillantásnak. A szöveg lassan formálódott a kijelzőn, sok törlés, javítás árán akartak csak kikerekedni a legépelt mondatok. A zakatolást időnként fáradt, mély sóhaj szakította meg. Az asztalon, a billentyűzet mellett, egy csésze kávé gőzölgött.
- Hé, ébren vagy? - szólalt meg egy hang Claire háta mögül, miközben az asztalra csúsztatott egy köteg iratot. Claire zavartan fordult féloldalvást hátra a székében. Ingridet látta maga előtt.
- Hogy? - kérdezte reflexszerűen, aztán pislogott egyet. - Ja, igen... hogyne - legyintett.
- Claire... - kezdte Ingrid, csípőre tette a kezét és végigmérte munkatársnőjét. - ...te nagyon kész vagy.
- Dehogy, dehogy. Semmi bajom - ellenkezett Claire és sietve hörpintett a kávéjából. Megpróbált kierőszakolni egy vigyort az arcára, de Ingrid felvont szemöldöke arról árulkodott, hogy nem volt elég meggyőző.
- Claire... nagyon nem tudsz jól hazudni - mosolyodott el halványan Ingrid és Claire vállára tette a kezét. Claire félszegen biccentett, elnézett Ingrid mellett és közben arra gondolt, hányszor kellett már kibeszélnie magát a másik énje által előidézett kellemetlen helyzetekből, finoman árnyalt hazugságokon, légből kapott magyarázatokon keresztül. De ez nem jelentette azt, hogy szerette csinálni. Magában örült is, hogy akadt olyan ismerőse, aki nem feltételezte róla ezt a szokását.
- Reméltem, hogy ennyire nem látszik rajtam - mondta végül Claire, és megdörzsölte a szemeit és a homlokát. - De tényleg nem vagyok a helyzet magaslatán az utóbbi időben.
- Elmondod? - kérdezte Ingrid segítőkészen és elmosolyodott. Claire egy hosszú másodpercig csendben maradt és csak meredt maga elé.
- Nem vagyok benne biztos, hogy szeretném - mondta aztán megadóan és sóhajtott egyet.
- A főnökséggel van valami gond? - firtatta tovább Ingrid, de lassan beszélt, próbálva nem tolakodni. - Nagyon zaklatottan jöttél vissza Rick irodájából tegnap - Claire összerezzent a név hallatán. Megint nem felelt rögtön, csak nézte maga előtt az asztalt.
- Ha én azt elmondanám... - mormolta aztán halkan.
- Tessék?
- Semmi, semmi... - rázta a fejét Claire és zavartan mosolygott. Vagy legalábbis próbált. Aztán felnézett, mélyen Ingrid szemébe.
- Tudod, valójában az a helyzet... - mondta aztán, de csak a mondat felénél eszmélt rá, hogy beszélni kezdett - ... hogy időnként nem vagyok önmagam.
- Igen, tegnap látszott - bólintott Ingrid, felidézve magában a képet, amikor Claire kilépett a liftből.
- Nem úgy - intett felé Claire. - Hanem, hogy ez itt én vagyok... - húzta végig a kezét maga előtt. - ... de van amikor mégsem. Mármint fizikailag az én testem... de nem én irányítom, hanem valaki más. Érted?
- Hazudnék ha azt mondanám, hogy igen - fintorodott el Ingrid. - Valami olyasmire akarsz kilyukadni, hogy... nem csak te vagy... odabent? - bökött Claire homlokára a mutatóujjával.
- Igen - felelte Claire és bólintott - És ez a... másik énem, ha nevezhetem így, tönkreteszi az életem.
- Tönkreteszi az életed? - ismételte meg Ingrid lassan. - Ezt hogy érted?
   Mielőtt Claire válaszolhatott volna, egy magas férfialak jelent meg a fülke nyitott oldalánál, és lépett oda hozzájuk. Az irodavezető, Kyle, volt az.
- Claire, te valamivel nagyon mély benyomást tettél az elnökségre - szólalt meg. - Thibalt bejött ma reggel, és kéret az irodájába.
   Claire a név hallatán mozdulatlanná dermedt. A lélegzete majdnem teljesen elakadt, az arcából kiszaladt a vér. Kyle egy bólintással nyomatékosította az üzenetet, és már indult is tovább. Claire még pislogott néhány, majd összenéztek Ingriddel.
- Hamar választ kapsz a kérdésedre - hebegte Claire erőtlenül. Érezte hogy a gyomra összeszűkül, miközben feltápászkodott a székéből és elindult a lift felé.


0 megjegyzés

ESTE



    Claire nyuglamát hirtelen, tompa puffanások zavarták meg. Felkapta a fejét az ágyról és kábán hunyorgott a sötétben. Először azt hitte, vagy inkább csak azt akarta hinni, hogy álmodik, és visszazuhant a párnára. De bármennyire is képzeletbelinek vélte a zajt, az nem akart megszűnni.
    Hosszú napja volt. Azután a kínos eset után Rick Maibach-hal igyekezett minél messzebb kerülni a vállalat központi épületétől, és minél több ügyféllel beszélni akár személyesen, akár telefonon, hogy elterelje és lekösse a saját figyelmét. Vagy egy tucat látogatást tett, szerződéseket íratott alá, termék- és szolgálatás prospektusokat adott át. Vagy háromnapi munkát végzett el előre. Amikor mindezek után hazaért, éppen csak annyi ereje maradt, hogy átöltözzön és bezuhanjon az ágyba.
    Az első puffanó hangot hamar követte több is. Változó ütemben és hangosan, jóval hangosabban, mintsem aludni tudott volna mellette. Félig bosszúsan, félig beletörődve mordult fel, és az éjjeliszekrénye tetején kezdett matatni. Néhány sikertelen próbálkozás után az ujjai végül megtalálták az olvasólámpája kapcsolóját.
    A hirtelen fény zavarta, szinte szúrta a kényelmes sötétséghez szokott szemeit. Az arca elé kapta a kezét, és elfordulva a vakító fényforrástól kikászálódott az ágyából. Elbotorkált az ajtóig, és ingerülten rácsapva a kilincsre kinyitotta.
    Ahogy az ajtó kitárult, a zaj abbamaradt, és a nappali közepéről egy őt méricskélő szempár nézett vissza rá, felvont szemöldökök alól. Eltartott egy darabig, mire felismerte Ferrót, és ráébredt, hogy amit körülötte lát, az nem álom. Tátva maradt szájjal nézett szét.
    A szobán mintha orkán söpört volna végig. A szépen, aprólékosan kialakított elrendezésnek, amivel Claire sok időt eltöltött, most nyoma sem volt sehol. A bőrdívány és a régiesen ornamentikázott székek félrehányva hevertek egymáson, egészen a fal mellett, a kézzel faragott, íves asztal a rakásnak támasztva állt, a finomszövetű szőnyeg pedig egy megtört tekercsbe göngyölve terült el a sarokban, a cserepes növények az egyik félrelökött mintásra lakozott szekrény alá voltak betuszkolva. A csupasz parkettán egy sportszőnyeg terült szét, a mennyezetre szerelt kampóról pedig egy boxzsák függött alá egy vastag láncon.
- Te meg mi a fészkes fenét csinálsz? - kérdezte Claire értetlenkedve.
- Gyakorlok - felelte Ferro és rúgott kettőt a zsákba.
- Mégis mire?
- Jelentkeztem egy amatőr kickbox mérkőzésre - a mondatot sorozatos csattanások követték, ahogy Ferro öklei lecsaptak a zsákra.
- És ezért muszáj volt szétbarmolni a lakásom?! - kiabált Claire és szétvetette a kezeit.
- Higgadj már, csak elpakoltam, hogy ne verjek le semmit - legyintett Ferro és hosszú, íves rúgást mért a zsákra. Az egy hangos csattanással meglendült, majd amikor a lánc nem engedte tovább, emelkedni kezdett és pár ujjhosszra a kupacba hordott ülőgarnitúra előtt suhant el. Majd leereszkedett és Ferro kezei között állt meg - Van egy kis kilengése.
    Claire ingerült, ámulattól elkerekedett szemmel követte az ívet, ami neki korántsem tűnt kicsinek.
- Szóval mégsem a korláttól vagyok tiszta lila folt - rántotta fel dühösen a hálóinge ujját.
- Nem "csak" a korláttól... - vonta meg Ferro a vállát.
- És ez? - bökött Claire az orra fölött húzódó vékony sebre, amit reggel sikerült a sminkje segítségével eltüntetnie. Akkor egyszerűen csak annak tulajdonította, hogy beütötte a fejét valahol, valamikor, amire nem emlékezett utána. Ferro nem felelt, csak a padlót nézte maga előtt és az állát vakarta.
- Remek. Egyéb jópofaság, amit akkor űzöl, amikor nem vagyok magamnál? - tette Claire csípőre a kezét. - Pia, narkó? Rablás? Talán hetyegsz is valakivel? Vagy elkártyázod a pénzem?
- Szakadj már le rólam! - mordul fel Ferro. - Miért csinálnék ilyen hülyeségeket?!
- Elegem van belőled, meg abból hogy tönkreteszed az életem! - lépett előre Claire. Az ajkai remegtek az indulattól.
- Hogy mi van? Nélkülem te sehol nem vagy, te kis takony! A saját árnyékodban is elzanyálnál, ha nem húználak ki állandóan a szarból!
- Tessék? - hökkent meg Claire - Milyen szarból húztál te ki, úgy mégis?
- Szerinted ki szerezte vissza a pénzed, amivel a drága exed, Hugh, le akart lépni, és amiért majdnem rád uszították a behajtókat? Kinek köszönheted, hogy van erőd lazán emelgetni a telepakolt dobozokat és nem vagy dagadt irodakukac? Vagy ki tanítja móresre a főnökeidet, akiknek megtetszik a feszes kicsi valagad és le akarnak kapni az irodában? Soroljam tovább?
- Oh, igen? Ha ennyire fantasztikus vagy, csak egyszer próbálj meg munkát találni, miután kirúgatsz! Ne csak élősködj rajtam, hanem egyszer az életben csinálj valami hasznosat!
- Én élősködöm rajtad, te...? - szűkült össze Ferro szeme, és ült ki az arcára haragos vicsor.
- Elég volt! Tűnj el! - fakadt ki Claire, és könnyes szemmel felsikoltott. Amint a kiáltásának visszhangja elült, azt vette észre, hogy szaporán lélegzik, szinte zihál, és rajta kívül senki nincs a nappaliban. Csak a rendetlenség maradt pontosan ugyanolyan mint amikor belépett. Zavartan, bosszúsan legyintett egyett, a villanykapcsolóra csapott, és a hirtelen sötétbe burkolózó szobát maga mögött hagyva visszasietett a hálószobájába. Legalább azt a néhány órát tölthesse pihenéssel, ami az éjszakából hátramaradt.


0 megjegyzés

DÉLELŐTT IV.



- Elárulnád, miért kellett ezt? - kérdezte Claire remegő hangon, a liftfülke falának dőlve. Nem érzett erőt a lábaiban, arcát a tenyerébe temette, és dörzsölte a szemeit.
- Járhatnál gyakrabban ehhez a fazonhoz. Kurva nagy buli volt. Az arc, amit vágott... totál be volt szarva - vigyorodott el szélesen Ferro.
- Direkt kértelek, hogy maradj veszteg és szállj ki a napomból - mondta Claire. Lassan préselte magából a szavakat, félig dühösen, félig leverten, közben görcsösen gesztikulált, hogy próbálja valahogy kihangsúlyozni a mondandóját.
- Bocsesz, de nekem annyira nem volt szimpi a csórikám, hogy hagyjam magam megtunkolni az íróasztalon, úgyhogy lecsaptam - szúrta keresztül Ferro egy metsző pillantással Claire-t - Ha már te, szokás szerint, túl beszari voltál hozzá.
    Claire az ajkába harapott, és tett egy lépést előre.
- Én kérek elnézést, mert nem azzal kezdem a napot, hogy szétverem a cégigazgató fejét és kirúgatom magam - sisteregte - Ez a kis mutatványod jó eséllyel az állásomba kerül. Megint.
- Találj végre egy normális melóhelyet, ahol nem idiótákkal vagy körülvéve - vont vállat Ferro és összefonta a karját a mellén.
- Jaj, bocsánat, nem tudtam, hogy a munkahelyeim nem ütik meg a te igényszintedet! - fintorgott Claire - Teljesen mindegy, hova megyek, mindig bajba keversz, mindent felforgatsz, mindent tönkreteszel!
- Kifelejtetted, hogy a szarból is mindig kirángatlak, amikor te béna vagy hozzá! - legyintett Ferro és féloldalvást a falnak dőlt.
- Hogy aztán ne aludjak egy hétig, és rettegjek attól, mikor kopogtatnak rendőrök az ajtón! Vagy próbáljam nem felkelteni a szomszédok gyanúját a randalírozásaid után! Vagy megint jelentkezhessek a munkaközvetítőnél! - kiabált Claire, szinte magából kikelve - Folyamatosan hazudoznom kell miattad!
- Ki kért rá, kiskirálylány? Ha csak ez a szívfájdalmad, mondd el nekik szépen, mi a szitu!
- Hogy lecsukjanak, vagy gumiszobába küldjenek? Szerinted ki a fészkes franc hinné el, hogy igazából nem is én vagyok a felelős, hanem egy... alterego, vagy mi a bánat?!
    A dühös kiáltás keményen visszhangzott, de válasz nem érkezett rá. Claire-t egyszerre feltűnően néma csönd vette körül. Annyira néma, hogy már zavaró. A nő lassan oldalra pillantott.
    Észre sem vette, hogy a heves szócsata közben a lift megállt, a fülkeajtó pedig szétnyílt, utat engedve az indulattól szikrázó szavaknak az irodaszintre. Megdermedt alakok néztek rá döbbent tekintettel. Mintha varázsigét harsogott volna, amitől megállt körülötte az élet.
- Claire... minden rendben? - kérdezte Ingrid, aki szintén ott állt a megütközött munkatársak között. Egy dossziékkal és mappákkal megrakott kézikocsit tolt maga előtt.
- P-persze... - hebegte Claire erőtlenül, ahogy végignézett az őt méricskélő arcokon. Egy izzadtságcsepp gördült le a tarkóján. Egy végtelennek tűnő másodpercig csak állt ott, aztán sikerült összeszednie magát és kilépett a fülkéből. Sietve, szapora léptekkel indult a saját asztala felé, kerülve a kollégái pillantását. Ahogy eltűnt a boxok között, az élet visszatért a másodpercekkel korábban még megrökönyödéstől mozdulatlan folyosóra, mindenki továbbindult, hogy tegye a dolgát. Csak Ingrid követte őt, miközben irattömböket osztott szét az asztalok között.
- Biztos minden oké? Úgy nézel ki, mintha nem is lennél önmagad - mondta aggódó hangon.
- Ha tudnád... - felelte Claire egy savanyú, elkeseredett mosollyal. Ingridnek valószínűleg sejtelme sem volt, mennyire fején találta a szöget a kifejezéssel.
- Tudok esetleg se...? - kezdte Ingrid lassan, de nem maradt alkalma befejezni a mondatot.
- Megtaláltad a mappát, amit kértem? - acélozta meg magát Claire és terelte másra a szót.
- A Circuitechét? Persze, ott van az asztalodon.
- Köszönöm. Lehet hogy össze tudok állítani nekik egy jobb árajánlatot, mint amit a múltkor küldtem. Ja, és kimegyek pár ügyfélhez, szerződéseket aláíratni. Nem hiszem, hogy ma még visszajövök. Ha bárki keres, telefonon elér - hadarta Claire, inkább csak magának.
- Jól van... - bólintott Ingrid lassan, és lefordult az egyik köztes boxsorba. Felvont szemöldökkel nézett Claire után. Kedvelte őt és látta, hogy valami nincs vele rendjén, szívesen segített volna rajta, de nem tudta, mit tehetne érte. Végül hosszan sóhajtott, és visszatért a feladatához.

0 megjegyzés

DÉLELŐTT III.



    Claire mély levegőt vett, lehunyta a szemét, és elszámolt magában tízig. Próbált lecsillapodni, de a szíve továbbra is gyorsan vert. Sokat adott volna, hogy éppen valahol máshol lehessen, vagy mással foglalkozhasson. Végül összeszedte magát és benyitott az alelnöki irodába.
    Teljesen más világ fogadta odabent. Az épület fakó, szürkés-zöldes falaitól eltérően a helyiség, ahová belépett, mély homokszínben és vörösesbarna, felhőfoszlányokra emlékeztető mintákban díszelgett. Két fal kizárólag üveglapokból állt, széles kilátást nyújtva a városra és a távoli hegyekre, még tágasabbnak érzékeltetve az amúgy sem parányi irodát. A mennyezet vagy három méter magasban terült szét, az iróasztalt és a szekrényeket ébenfából faragták, nagy körültekintéssel, erről kecses vonalaik és a kivételesen pontos illesztések tanúskodtak. Díszes, sokégős csillár lógott alá, a sarkokban és a terem közepén, egy tárgyalóasztal köré elhelyezett bőrfotel garnitúra mellett feszes, széles levelű szobanövények magaslottak.
    Az íróasztalnál egy férfi ült, keresztbe vetett lábakkal, füléhez telefont tartott. A nyíló ajtó felé sandított, és amikor felismerte Claire-t, széles, önelégült vigyor ült ki az arcára. Felemelt kézzel integetett. Claire próbált visszamosolyogni, de csak egy erőtlen próbálkozás sikerült.
- Persze, persze... - beszélt a férfi a telefonba, de láthatóan nem érdekelte már a beszélgetés tárgya - Ha most megbocsát, halaszthatatlanul fontos dolgom van - mondta végül és választ se várva lecsapta a kagylót. Claire-re villantotta a tekintetét, és tetől talpig végigmérte. A szemén látszott, hogy vonzónak találja.
- Kyle mondta, hogy beszélni szeretne velem - mondta Claire, az ujjait a háta mögött tördelve. Zavarban érezte magát.
- Így van - bólintott harsányan a férfi, felállt és megkerülte az asztalt - Holnap velem fog vacsorázni a Excelsior Grandban. Ez a város legelegánsabb étterme. Este 8-ra foglaltam asztalt.
    Claire lélegzete elakadt egy pillanatra. Félszegen mosolyogva próbálta megemészteni a bejelentést.
- Kísérjem el magát egy üzleti tárgyalásra? - kérdezte, bár a megérzése azt súgta, hogy másról van szó.
- Nem. Magánjellegű találkozó - felelte gondolkodás nélkül a férfi, és felvonta a szemöldökét. Mintha furcsállta volna, hogy nem egyértelmű a mondandója.
    Az igazat megvallva, egyértelmű volt. Rick C. Maibach, a vállalat alelnöke, a tulajdonos, Thibalt A. Maibach fia. Az apa gyakran járt külföldön hosszabb időre, és ilyenkor a feltörekvő ifjú titánra bízta a cég vezetését. A fiú kétségtelenül bírt azokkal a képességekkel, amik alkalmassá tették rá, hogy egyszer a nagyhatalmú mágnás nyomdokaiba  lépjen, viszont hajlamos volt tárgyakként kezelni az embereket maga körül és semmibe venni az érzéseiket, ahogy Claire-rel is éppen tenni szándékozott. Volt már rá példa, hogy a duhajkodástól nem idegenkedő ifjonc szórakozni vitt valakit a cég női alkalmazottai közül, és nem szokott hozzá, hogy ezt a kezdeményezését bárki is visszautasítsa. Ha valaki mégis megtette, az semmi jóval nem kecsegtetett a céges előmenetele szempontjából.
- Nagyon sajnálom, Rick, de a holnap nem alkalmas... - emelte fel a kezét Claire visszakozólag, és próbálta elhárítani az utasításként tálalt felajánlást. Ezért hervadt le az arcáról a mosoly, valahányszor az alelnök az irodájába hívatta. Sose tudta, mikor kerül egy hasonlóan kínos helyzetbe. 
- Ó, dehogynem - bólintott Rick, mielőtt Claire a mondat végére ért volna - Hiszen egyedül él, és alig jár szórakozni. Jót fog tenni magának egy kis változatosság, remekül fogja érezni magát.
- Már elnézést, de... maga kutakodik utánam?
- Pusztán annyit tudok, amennyit az irodában mindenki tud magáról.
- A magánéletem akkor sem tartozik magára!
- Azt majd holnap meglátjuk - jelent meg egy mosoly a férfi szája szélén. Közelebb lépett és megérintette Claire állát - Valami testhezállót vegyen fel. Mély kivágással - tette hozzá halkan. Claire összerezzent, és lesütötte a szemét, de nem mozdult meg és nem is felelt. Rick a döbbent kék szempárt fürkészte, miközben az ujjai elindultak lassan lefelé. Ujjbegyével végigsimított Claire nyakán, és lassan matatni kezdett a blúza legfelső gombjával.
    Aztán olyan hirtelen, hogy meglepődni se volt ideje, valaki rámarkolt Rick kezére, megperdítette és hátracsavarta a karját, majd a vállába kapva könyökhajlatba szorította a nyakát. A férfi riadtan és értetlenül pislogott, zihálva próbált levegőt venni. 
- Idefigyelj, sutyerák - szólalt meg egy kemény és érdes hang - Nem nyúkálsz, nem piszkálsz, nem molesztálsz senkit, és nem kötsz ki a kórházban. Értve?
- Mi a ross... - háborgott volna Rick, de a karja hirtelen tovább feszült, a belenyilalló fájdalomtól pedig nyöszörgéssé torzultak a szavai.
- Értve vagyok, baszki, vagy gipsz kell hogy felfogd? - mordult fel megint a hang dühösen.
- Jól van, jól van, megértettem... - adta meg magát a férfi.
- Fasza. Ne kelljen még egyszer elmagyaráznom.
    A szorítás amilyen hirtelen jött, úgy enyhült, majd Rick egy erőteljes lökéstől botladozva a földre esett. A térde nagyot koppant a padlón. Fájdalmasan szisszent felt és a végtagjához kapott. A látása kissé elhomályosult. Felemelte a fejét, épp csak annyira, hogy lássa távolodni azt, aki helybenhagyta.
- Claire? - hördült fel zavartan. Kettejükön kívül senki nem volt a helységben, mégis, a távolodó alak másnak tűnt, mint korábban. Nagyon másnak.
- Majdnem - felelte a nő anélkül, hogy visszanézett volna és becsapta maga mögött az ajtót.

2 megjegyzés

DÉLELŐTT II.




    Az autó megállt egy magasba tornyosuló, üvegfalú irodaépüelt előtt. A környéken több hasonlót is emeltek az utóbbi időben, ahogy a város folyamatosan fejlődött. A négysávos út túloldala éles kontrasztban állt ezekkel az újonnan felépített felhőkarcolókkal. Régi bérházak, hosszú ívekkel dekorált ablakokkal, néhány falon omladozó vakolattal.
    Claire szerette ezt a környéket.  Itt mindig zajlott az élet, akár éjjel, akár nappal, az út mentén és az első mellékutcákban mindenütt neon reklámfeliratok díszelegtek, sétálóutca nyílt a közelben, üzletek kirakatai sorakoztak, teraszos kávézók, kisebb parkok nőtték ki magukat, megalapozva az arra járók hangulatát. Claire sokszor fontolóra vette, hogy beköltözik a külvárosból de végül mindig a zöldövezetre esett a választása. Az ottani nyugalmat nem tudta maga mögött hagyni, még az időnként őt hatalmába kerítő kalandvágy kedvéért sem.
- Mi lenne, ha ma kivételesen nem ártanád bele magad a napomba? - kérdezte Claire, miközben hátranyúlt a táskájáért.
- Ha ma kivételesen nem leszel beszari, beszélhetünk róla - biccentett Ferro, ismét flegmán. Claire mélyen sóhajtott, és a fejét rázta. Kiszállt az autóból, bezárta, és felsietett a lépcsőn a bejárathoz.
    A forgóajtó túloldalán egy kellemesen berendezett, de még éppen nem hivalkodó hall fogadta, néhány dohányzóasztallal, bőrfotellel, és egy kis kávézóval a várakozóknak. Öltönyös alakok, védősisakot viselő építőmunkások, csomagfutárok és irodai alkalmazottak siettek át és keresztül a helyiségen. Claire a lift felé vette az irányt.
    A fülkeajtó előtt egy vele egymagas, szemüveges fiatal lány igyekezett felemelni a földről egy leragasztott, felpúposodó kartondobozt. Megfeszült arcából arra lehetett következtetni, hogy jóval nagyobb súllyal próbál megküzdeni, mint amihez szokva volt.
- Szia, Ingrid - üdvözölte Claire, ahogy odaért hozzá, hátrébb intette és odaadta neki a táskáját.
- Ah, Claire - tolta feljebb az orrán a szemüvegét a lány, és elvette a táskát - Te várj csak, az piszok neh... - Claire a lehető legkisebb erőlködéssel hajolt le, és emelte fel teletömött kartont.
- Tessék, mondani akartál valamit? - kérdezte aztán, de csak egy döbbent arckifejezést kapott válaszul, tátva maradt szájjal, és zavart pislogással. Közben halk csengőszó jelezte, hogy a lift megérkezett.
- Hogy... hogy a fenébe csinálod? Hogy vagy ilyen jó erőben? - nézett rá még mindig döbbenten Ingrid. Mindketten beszálltak a fülkébe, ő megnyomott néhány gombot, és már indultak is fölfelé.
- Hát tudod... - kezdte Claire, de hamar elbizonytalanodott - Igazából, nem is tudom... - mondta aztán. Valóban nem volt világos előtte, miért is fittebb és erősebb, mint az átlag. Mindig is ilyen volt, amióta csak az eszét tudta. Hamar fel is adta, hogy megpróbálja megkeresni az okát az emlékei közt, és kissé félszegen mosolyogva vállat vont.
    Ingrid sóhajtott. Tisztelte, de ugyanakkor irigyelte is Claire-t. Három éve dolgoztak együtt, és kölcsönösen segítették egymást ezidő alatt. Claire értékesítőként tevékenykedett, Ingrid pedig amolyan asszisztensféle szerepet töltött be a cég irodájában. Inkább a háttérmunkákban jeleskedett, míg Claire elég jól elboldogult a figyelem középpontjában is, noha nem volt kiefejezett igénye rá, hogy mindig minden körülötte forogjon. Ingrid azonban szeretett volna minél inkább hasonlítani kolléganőjére. Szerette volna, ha kissé tömzsibb alkata helyett ő is olyan karcsú lett volna, mint Claire, örült volna annak a mosolynak, annak a személyiségnek. Néha el is mondta ezt neki. Claire mindig azt felelte, hogy biztosan nem akarna senki pont olyan lenni mint ő. Ezt mindig meggyőzően jelentette ki, mint akinek jó oka van rá, hogy ilyet állítson. Ingrid ilyenkor nem teljesen értette, hova akar Claire kilyukadni, vagy miért mondja ezt. Erősen kételkedett benne, hogy ne akarnának sokan olyanok lenni, mint amilyen ő is volt.
- Kinek lesz a cucc? - kérdezte Claire, ahogy megérkeztek az iroda emeletére.
- Kyle-nak.
- Bedobom neki. Addig megtennéd, hogy előkeresed a Circuitech dossziéját? Meg kéne néznem benne valamit.
- Persze. Kábé tíz perc - bólintott Ingrid. A liftből kilépve szétváltak és kétfelé indultak el.
    A fülkékre osztott, széles helységben hasonló mozgás, nyüzsgés folyt, mint lent a bejáratnál. Telefonok csörögtek, fénymásolók, faxok zümmögtek. Korántsem volt akkora a felhajtás, mint egyes idények alatt, de jól láthatóan mindenkinek akadt épp elég elfoglaltsága.
    Claire egy félreeső, a fülkék rengetegébe vezető folyosó oldalából nyíló szoba ajtaján kopogott be.
- Szabad! - hallatszott belülről. Claire a könyökével lefeszítette a kilincset és belökte az ajtót.
- Jó reggelt, Kyle - köszönt be az irodavezetőnek - Ezt Ingrid küldi, hova tehetem?
- Dobd csak le, ahova jólesik - vont vállat a Kyle nevű férfi. Háttal dőlve a városra néző ablaknak olvasott egy cikket. Láthatóan jobban érdekelte, mint a csomag, amit hoztak neki. Claire az asztalhoz caplatott, és tompa puffanással ráejtette a dobozt.
- Még valamit parancsol, uram? - fordult meg Claire és viccelődva Kyle-ra mosolygott.
- Semmit. Köszönöm a segítséget - mosolyodott el a férfi is nagyon halványan, aztán mosolya hirtelen eltűnt, a mutatóujja pedig felemelkedett, mint akinek eszébe jutott valami - Vagy talán mégis. Hagytam egy emlékeztetőt az asztalodon is, de ha már erre jársz... Rick hívat az irodájába. Beszélni akar veled.
- Miről? - kérdezte Claire. Az ő arcáról is eltűnt a mosoly.
- Azt nem mondta.
- Remek... - sóhajtott mélyen a nő. Intett Kyle-nak, és elindult vissza a lift felé, hogy utazzon fölfelé még néhány emeletet. Jobb minél előbb túlesni ezen a találkozáson.


0 megjegyzés

DÉLELŐTT I.



   Claire hálát adott az égnek, hogy nem volt hízékony alkat. Különösebben nem figyelt oda rá, mit evett, mégis sikerült megtartania karcsú alakját. Elismerően bólintott a saját tükörképének, miközben fél kézzel igyekezett egy szendvicset a szája előtt tartani, a másikkal pedig a munkahelyi kosztümjét igazgatta magán. A ruha gyűrődés nélkül simult a vonalaira, és meglehetősen attarktív, ugyanakkor tekintélyes megjelenést is kölcsönzött neki. Ugyan pár perces késésben volt az orra felett éktelenkedett sebhely kikozmetikázása miatt, de még így is be tudott érni időben dolgozni. A szájába tömte a szendvics maradékát, felkapta az aktatáskáját az étkezőasztal melletti székről, ahová korábban kikészítette, és szapora léptekkel kisietett az ajtón.
    Odakint kellemes, tavaszias idő volt, a reggeli nap sugarai ugyanolyan lágyan és simogatóan játszottak a külvárosi zöld lombokon és a földszintes házak tetőin, mint korábban a hálószoba falain. Claire autója, egy tisztán tartott, szögletes fehér szedán, csendesen pihent a kis házzal szemben a járda mentén, türelmesen várva, hogy gazdája ismét szolgálatba hívja. Az autót Claire apja, egy ügyes kezű mesterember, szerezte a lánya tizennyolcadik születésnapjára. Claire akkor nagyon örült neki, mert így be tudott járni az üzleti főiskolára, ami a kisvárostól, ahol a szüleivel élt, meglehetősen messze esett. Azóta nagyon vigyázott a lassan öregedő járműre. Bepattant a volán mögé, és a hátsó ülésre dobta a táskát.
- No, elmeséled, hogy mi történt az éjjel? - kérdezte fennhangon, miközben beindította a motort és elindult előre az úton.
- Mire gondolsz? - szólt egy reszelős hang flegmán. Claire egy pillanatra oldalra sandított, kérdőre vonó pillantással. A tekintete egy fiatal nőn állapodott meg, aki kezeit a tarkója alatt nyugtatva, a támlát hátradöntve unott arccal terpeszkedett mellette az anyósülésen. Megjelenése szöges ellentéte volt Claire-ének. Fésületlen, sötétkék, szinte fekete haja az arca elé csüngött, kopott bőrdzsekit és kesztyűket, oldazsebes nadrágot és befűzetlen bakancsot viselt.
- Hát, például erre - biccentett Claire, és egyik kezével elengedte a kormányt. Feltűrve a blúza ujját előbukkantak a fürdőben felfedezett lila foltok.
- Ja, az... nem tudtam elsőre megfogni a korlátot - mondta a másik nő. Legyintett egyet és bámészkodni kezdett az ablakon keresztül.
- Milyen korlátot? - firtatta Claire tovább a dolgot. Nem kapott azonnal választ - Ferro, merre jártál az éjszaka?
- A Reiner's Pubban - bökte a sötéthajú nő, de nem fordult meg, még mindig az ablakon nézett kifelé.
- És?
- Nyugi már, nem rámoltam ki a placcot - emelte fel Ferro a hangját - Billiárdoztam egy kicsit, és annyira jól csináltam, hogy meghívtak egy italra. Erős lötty volt, kicsit fejbevert és amikor jöttem kifelé, megbotlottam, nem tudtam elkapni a korlátot. A beton meg kemény. Passz, ennyi.
- Aha - bólintott Claire, de a hangja kételkedéstől csengett. Ráfordult a város szívébe vezető főútra - Legközelebb figyelj oda.
- Persze, persze - legyintett megint Ferro, és végigmérte Claire-t - Nem kéne inkább beletaposnod? Ha elkésel, csúnyán megcsorbul ám az a tökéletes imázsod - mondta, és megtoldotta egy gúnyos mosollyal.
   Claire mélyen, hosszan sóhajtott, és felváltott egy sebességet.


0 megjegyzés
Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)