DÉLELŐTT IV.



- Elárulnád, miért kellett ezt? - kérdezte Claire remegő hangon, a liftfülke falának dőlve. Nem érzett erőt a lábaiban, arcát a tenyerébe temette, és dörzsölte a szemeit.
- Járhatnál gyakrabban ehhez a fazonhoz. Kurva nagy buli volt. Az arc, amit vágott... totál be volt szarva - vigyorodott el szélesen Ferro.
- Direkt kértelek, hogy maradj veszteg és szállj ki a napomból - mondta Claire. Lassan préselte magából a szavakat, félig dühösen, félig leverten, közben görcsösen gesztikulált, hogy próbálja valahogy kihangsúlyozni a mondandóját.
- Bocsesz, de nekem annyira nem volt szimpi a csórikám, hogy hagyjam magam megtunkolni az íróasztalon, úgyhogy lecsaptam - szúrta keresztül Ferro egy metsző pillantással Claire-t - Ha már te, szokás szerint, túl beszari voltál hozzá.
    Claire az ajkába harapott, és tett egy lépést előre.
- Én kérek elnézést, mert nem azzal kezdem a napot, hogy szétverem a cégigazgató fejét és kirúgatom magam - sisteregte - Ez a kis mutatványod jó eséllyel az állásomba kerül. Megint.
- Találj végre egy normális melóhelyet, ahol nem idiótákkal vagy körülvéve - vont vállat Ferro és összefonta a karját a mellén.
- Jaj, bocsánat, nem tudtam, hogy a munkahelyeim nem ütik meg a te igényszintedet! - fintorgott Claire - Teljesen mindegy, hova megyek, mindig bajba keversz, mindent felforgatsz, mindent tönkreteszel!
- Kifelejtetted, hogy a szarból is mindig kirángatlak, amikor te béna vagy hozzá! - legyintett Ferro és féloldalvást a falnak dőlt.
- Hogy aztán ne aludjak egy hétig, és rettegjek attól, mikor kopogtatnak rendőrök az ajtón! Vagy próbáljam nem felkelteni a szomszédok gyanúját a randalírozásaid után! Vagy megint jelentkezhessek a munkaközvetítőnél! - kiabált Claire, szinte magából kikelve - Folyamatosan hazudoznom kell miattad!
- Ki kért rá, kiskirálylány? Ha csak ez a szívfájdalmad, mondd el nekik szépen, mi a szitu!
- Hogy lecsukjanak, vagy gumiszobába küldjenek? Szerinted ki a fészkes franc hinné el, hogy igazából nem is én vagyok a felelős, hanem egy... alterego, vagy mi a bánat?!
    A dühös kiáltás keményen visszhangzott, de válasz nem érkezett rá. Claire-t egyszerre feltűnően néma csönd vette körül. Annyira néma, hogy már zavaró. A nő lassan oldalra pillantott.
    Észre sem vette, hogy a heves szócsata közben a lift megállt, a fülkeajtó pedig szétnyílt, utat engedve az indulattól szikrázó szavaknak az irodaszintre. Megdermedt alakok néztek rá döbbent tekintettel. Mintha varázsigét harsogott volna, amitől megállt körülötte az élet.
- Claire... minden rendben? - kérdezte Ingrid, aki szintén ott állt a megütközött munkatársak között. Egy dossziékkal és mappákkal megrakott kézikocsit tolt maga előtt.
- P-persze... - hebegte Claire erőtlenül, ahogy végignézett az őt méricskélő arcokon. Egy izzadtságcsepp gördült le a tarkóján. Egy végtelennek tűnő másodpercig csak állt ott, aztán sikerült összeszednie magát és kilépett a fülkéből. Sietve, szapora léptekkel indult a saját asztala felé, kerülve a kollégái pillantását. Ahogy eltűnt a boxok között, az élet visszatért a másodpercekkel korábban még megrökönyödéstől mozdulatlan folyosóra, mindenki továbbindult, hogy tegye a dolgát. Csak Ingrid követte őt, miközben irattömböket osztott szét az asztalok között.
- Biztos minden oké? Úgy nézel ki, mintha nem is lennél önmagad - mondta aggódó hangon.
- Ha tudnád... - felelte Claire egy savanyú, elkeseredett mosollyal. Ingridnek valószínűleg sejtelme sem volt, mennyire fején találta a szöget a kifejezéssel.
- Tudok esetleg se...? - kezdte Ingrid lassan, de nem maradt alkalma befejezni a mondatot.
- Megtaláltad a mappát, amit kértem? - acélozta meg magát Claire és terelte másra a szót.
- A Circuitechét? Persze, ott van az asztalodon.
- Köszönöm. Lehet hogy össze tudok állítani nekik egy jobb árajánlatot, mint amit a múltkor küldtem. Ja, és kimegyek pár ügyfélhez, szerződéseket aláíratni. Nem hiszem, hogy ma még visszajövök. Ha bárki keres, telefonon elér - hadarta Claire, inkább csak magának.
- Jól van... - bólintott Ingrid lassan, és lefordult az egyik köztes boxsorba. Felvont szemöldökkel nézett Claire után. Kedvelte őt és látta, hogy valami nincs vele rendjén, szívesen segített volna rajta, de nem tudta, mit tehetne érte. Végül hosszan sóhajtott, és visszatért a feladatához.

0 megjegyzés

DÉLELŐTT III.



    Claire mély levegőt vett, lehunyta a szemét, és elszámolt magában tízig. Próbált lecsillapodni, de a szíve továbbra is gyorsan vert. Sokat adott volna, hogy éppen valahol máshol lehessen, vagy mással foglalkozhasson. Végül összeszedte magát és benyitott az alelnöki irodába.
    Teljesen más világ fogadta odabent. Az épület fakó, szürkés-zöldes falaitól eltérően a helyiség, ahová belépett, mély homokszínben és vörösesbarna, felhőfoszlányokra emlékeztető mintákban díszelgett. Két fal kizárólag üveglapokból állt, széles kilátást nyújtva a városra és a távoli hegyekre, még tágasabbnak érzékeltetve az amúgy sem parányi irodát. A mennyezet vagy három méter magasban terült szét, az iróasztalt és a szekrényeket ébenfából faragták, nagy körültekintéssel, erről kecses vonalaik és a kivételesen pontos illesztések tanúskodtak. Díszes, sokégős csillár lógott alá, a sarkokban és a terem közepén, egy tárgyalóasztal köré elhelyezett bőrfotel garnitúra mellett feszes, széles levelű szobanövények magaslottak.
    Az íróasztalnál egy férfi ült, keresztbe vetett lábakkal, füléhez telefont tartott. A nyíló ajtó felé sandított, és amikor felismerte Claire-t, széles, önelégült vigyor ült ki az arcára. Felemelt kézzel integetett. Claire próbált visszamosolyogni, de csak egy erőtlen próbálkozás sikerült.
- Persze, persze... - beszélt a férfi a telefonba, de láthatóan nem érdekelte már a beszélgetés tárgya - Ha most megbocsát, halaszthatatlanul fontos dolgom van - mondta végül és választ se várva lecsapta a kagylót. Claire-re villantotta a tekintetét, és tetől talpig végigmérte. A szemén látszott, hogy vonzónak találja.
- Kyle mondta, hogy beszélni szeretne velem - mondta Claire, az ujjait a háta mögött tördelve. Zavarban érezte magát.
- Így van - bólintott harsányan a férfi, felállt és megkerülte az asztalt - Holnap velem fog vacsorázni a Excelsior Grandban. Ez a város legelegánsabb étterme. Este 8-ra foglaltam asztalt.
    Claire lélegzete elakadt egy pillanatra. Félszegen mosolyogva próbálta megemészteni a bejelentést.
- Kísérjem el magát egy üzleti tárgyalásra? - kérdezte, bár a megérzése azt súgta, hogy másról van szó.
- Nem. Magánjellegű találkozó - felelte gondolkodás nélkül a férfi, és felvonta a szemöldökét. Mintha furcsállta volna, hogy nem egyértelmű a mondandója.
    Az igazat megvallva, egyértelmű volt. Rick C. Maibach, a vállalat alelnöke, a tulajdonos, Thibalt A. Maibach fia. Az apa gyakran járt külföldön hosszabb időre, és ilyenkor a feltörekvő ifjú titánra bízta a cég vezetését. A fiú kétségtelenül bírt azokkal a képességekkel, amik alkalmassá tették rá, hogy egyszer a nagyhatalmú mágnás nyomdokaiba  lépjen, viszont hajlamos volt tárgyakként kezelni az embereket maga körül és semmibe venni az érzéseiket, ahogy Claire-rel is éppen tenni szándékozott. Volt már rá példa, hogy a duhajkodástól nem idegenkedő ifjonc szórakozni vitt valakit a cég női alkalmazottai közül, és nem szokott hozzá, hogy ezt a kezdeményezését bárki is visszautasítsa. Ha valaki mégis megtette, az semmi jóval nem kecsegtetett a céges előmenetele szempontjából.
- Nagyon sajnálom, Rick, de a holnap nem alkalmas... - emelte fel a kezét Claire visszakozólag, és próbálta elhárítani az utasításként tálalt felajánlást. Ezért hervadt le az arcáról a mosoly, valahányszor az alelnök az irodájába hívatta. Sose tudta, mikor kerül egy hasonlóan kínos helyzetbe. 
- Ó, dehogynem - bólintott Rick, mielőtt Claire a mondat végére ért volna - Hiszen egyedül él, és alig jár szórakozni. Jót fog tenni magának egy kis változatosság, remekül fogja érezni magát.
- Már elnézést, de... maga kutakodik utánam?
- Pusztán annyit tudok, amennyit az irodában mindenki tud magáról.
- A magánéletem akkor sem tartozik magára!
- Azt majd holnap meglátjuk - jelent meg egy mosoly a férfi szája szélén. Közelebb lépett és megérintette Claire állát - Valami testhezállót vegyen fel. Mély kivágással - tette hozzá halkan. Claire összerezzent, és lesütötte a szemét, de nem mozdult meg és nem is felelt. Rick a döbbent kék szempárt fürkészte, miközben az ujjai elindultak lassan lefelé. Ujjbegyével végigsimított Claire nyakán, és lassan matatni kezdett a blúza legfelső gombjával.
    Aztán olyan hirtelen, hogy meglepődni se volt ideje, valaki rámarkolt Rick kezére, megperdítette és hátracsavarta a karját, majd a vállába kapva könyökhajlatba szorította a nyakát. A férfi riadtan és értetlenül pislogott, zihálva próbált levegőt venni. 
- Idefigyelj, sutyerák - szólalt meg egy kemény és érdes hang - Nem nyúkálsz, nem piszkálsz, nem molesztálsz senkit, és nem kötsz ki a kórházban. Értve?
- Mi a ross... - háborgott volna Rick, de a karja hirtelen tovább feszült, a belenyilalló fájdalomtól pedig nyöszörgéssé torzultak a szavai.
- Értve vagyok, baszki, vagy gipsz kell hogy felfogd? - mordult fel megint a hang dühösen.
- Jól van, jól van, megértettem... - adta meg magát a férfi.
- Fasza. Ne kelljen még egyszer elmagyaráznom.
    A szorítás amilyen hirtelen jött, úgy enyhült, majd Rick egy erőteljes lökéstől botladozva a földre esett. A térde nagyot koppant a padlón. Fájdalmasan szisszent felt és a végtagjához kapott. A látása kissé elhomályosult. Felemelte a fejét, épp csak annyira, hogy lássa távolodni azt, aki helybenhagyta.
- Claire? - hördült fel zavartan. Kettejükön kívül senki nem volt a helységben, mégis, a távolodó alak másnak tűnt, mint korábban. Nagyon másnak.
- Majdnem - felelte a nő anélkül, hogy visszanézett volna és becsapta maga mögött az ajtót.

2 megjegyzés

DÉLELŐTT II.




    Az autó megállt egy magasba tornyosuló, üvegfalú irodaépüelt előtt. A környéken több hasonlót is emeltek az utóbbi időben, ahogy a város folyamatosan fejlődött. A négysávos út túloldala éles kontrasztban állt ezekkel az újonnan felépített felhőkarcolókkal. Régi bérházak, hosszú ívekkel dekorált ablakokkal, néhány falon omladozó vakolattal.
    Claire szerette ezt a környéket.  Itt mindig zajlott az élet, akár éjjel, akár nappal, az út mentén és az első mellékutcákban mindenütt neon reklámfeliratok díszelegtek, sétálóutca nyílt a közelben, üzletek kirakatai sorakoztak, teraszos kávézók, kisebb parkok nőtték ki magukat, megalapozva az arra járók hangulatát. Claire sokszor fontolóra vette, hogy beköltözik a külvárosból de végül mindig a zöldövezetre esett a választása. Az ottani nyugalmat nem tudta maga mögött hagyni, még az időnként őt hatalmába kerítő kalandvágy kedvéért sem.
- Mi lenne, ha ma kivételesen nem ártanád bele magad a napomba? - kérdezte Claire, miközben hátranyúlt a táskájáért.
- Ha ma kivételesen nem leszel beszari, beszélhetünk róla - biccentett Ferro, ismét flegmán. Claire mélyen sóhajtott, és a fejét rázta. Kiszállt az autóból, bezárta, és felsietett a lépcsőn a bejárathoz.
    A forgóajtó túloldalán egy kellemesen berendezett, de még éppen nem hivalkodó hall fogadta, néhány dohányzóasztallal, bőrfotellel, és egy kis kávézóval a várakozóknak. Öltönyös alakok, védősisakot viselő építőmunkások, csomagfutárok és irodai alkalmazottak siettek át és keresztül a helyiségen. Claire a lift felé vette az irányt.
    A fülkeajtó előtt egy vele egymagas, szemüveges fiatal lány igyekezett felemelni a földről egy leragasztott, felpúposodó kartondobozt. Megfeszült arcából arra lehetett következtetni, hogy jóval nagyobb súllyal próbál megküzdeni, mint amihez szokva volt.
- Szia, Ingrid - üdvözölte Claire, ahogy odaért hozzá, hátrébb intette és odaadta neki a táskáját.
- Ah, Claire - tolta feljebb az orrán a szemüvegét a lány, és elvette a táskát - Te várj csak, az piszok neh... - Claire a lehető legkisebb erőlködéssel hajolt le, és emelte fel teletömött kartont.
- Tessék, mondani akartál valamit? - kérdezte aztán, de csak egy döbbent arckifejezést kapott válaszul, tátva maradt szájjal, és zavart pislogással. Közben halk csengőszó jelezte, hogy a lift megérkezett.
- Hogy... hogy a fenébe csinálod? Hogy vagy ilyen jó erőben? - nézett rá még mindig döbbenten Ingrid. Mindketten beszálltak a fülkébe, ő megnyomott néhány gombot, és már indultak is fölfelé.
- Hát tudod... - kezdte Claire, de hamar elbizonytalanodott - Igazából, nem is tudom... - mondta aztán. Valóban nem volt világos előtte, miért is fittebb és erősebb, mint az átlag. Mindig is ilyen volt, amióta csak az eszét tudta. Hamar fel is adta, hogy megpróbálja megkeresni az okát az emlékei közt, és kissé félszegen mosolyogva vállat vont.
    Ingrid sóhajtott. Tisztelte, de ugyanakkor irigyelte is Claire-t. Három éve dolgoztak együtt, és kölcsönösen segítették egymást ezidő alatt. Claire értékesítőként tevékenykedett, Ingrid pedig amolyan asszisztensféle szerepet töltött be a cég irodájában. Inkább a háttérmunkákban jeleskedett, míg Claire elég jól elboldogult a figyelem középpontjában is, noha nem volt kiefejezett igénye rá, hogy mindig minden körülötte forogjon. Ingrid azonban szeretett volna minél inkább hasonlítani kolléganőjére. Szerette volna, ha kissé tömzsibb alkata helyett ő is olyan karcsú lett volna, mint Claire, örült volna annak a mosolynak, annak a személyiségnek. Néha el is mondta ezt neki. Claire mindig azt felelte, hogy biztosan nem akarna senki pont olyan lenni mint ő. Ezt mindig meggyőzően jelentette ki, mint akinek jó oka van rá, hogy ilyet állítson. Ingrid ilyenkor nem teljesen értette, hova akar Claire kilyukadni, vagy miért mondja ezt. Erősen kételkedett benne, hogy ne akarnának sokan olyanok lenni, mint amilyen ő is volt.
- Kinek lesz a cucc? - kérdezte Claire, ahogy megérkeztek az iroda emeletére.
- Kyle-nak.
- Bedobom neki. Addig megtennéd, hogy előkeresed a Circuitech dossziéját? Meg kéne néznem benne valamit.
- Persze. Kábé tíz perc - bólintott Ingrid. A liftből kilépve szétváltak és kétfelé indultak el.
    A fülkékre osztott, széles helységben hasonló mozgás, nyüzsgés folyt, mint lent a bejáratnál. Telefonok csörögtek, fénymásolók, faxok zümmögtek. Korántsem volt akkora a felhajtás, mint egyes idények alatt, de jól láthatóan mindenkinek akadt épp elég elfoglaltsága.
    Claire egy félreeső, a fülkék rengetegébe vezető folyosó oldalából nyíló szoba ajtaján kopogott be.
- Szabad! - hallatszott belülről. Claire a könyökével lefeszítette a kilincset és belökte az ajtót.
- Jó reggelt, Kyle - köszönt be az irodavezetőnek - Ezt Ingrid küldi, hova tehetem?
- Dobd csak le, ahova jólesik - vont vállat a Kyle nevű férfi. Háttal dőlve a városra néző ablaknak olvasott egy cikket. Láthatóan jobban érdekelte, mint a csomag, amit hoztak neki. Claire az asztalhoz caplatott, és tompa puffanással ráejtette a dobozt.
- Még valamit parancsol, uram? - fordult meg Claire és viccelődva Kyle-ra mosolygott.
- Semmit. Köszönöm a segítséget - mosolyodott el a férfi is nagyon halványan, aztán mosolya hirtelen eltűnt, a mutatóujja pedig felemelkedett, mint akinek eszébe jutott valami - Vagy talán mégis. Hagytam egy emlékeztetőt az asztalodon is, de ha már erre jársz... Rick hívat az irodájába. Beszélni akar veled.
- Miről? - kérdezte Claire. Az ő arcáról is eltűnt a mosoly.
- Azt nem mondta.
- Remek... - sóhajtott mélyen a nő. Intett Kyle-nak, és elindult vissza a lift felé, hogy utazzon fölfelé még néhány emeletet. Jobb minél előbb túlesni ezen a találkozáson.


0 megjegyzés
Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)