DÉLELŐTT II.
Az autó megállt egy magasba tornyosuló, üvegfalú irodaépüelt előtt. A környéken több hasonlót is emeltek az utóbbi időben, ahogy a város folyamatosan fejlődött. A négysávos út túloldala éles kontrasztban állt ezekkel az újonnan felépített felhőkarcolókkal. Régi bérházak, hosszú ívekkel dekorált ablakokkal, néhány falon omladozó vakolattal.
Claire szerette ezt a környéket. Itt mindig zajlott az élet, akár éjjel, akár nappal, az út mentén és az első mellékutcákban mindenütt neon reklámfeliratok díszelegtek, sétálóutca nyílt a közelben, üzletek kirakatai sorakoztak, teraszos kávézók, kisebb parkok nőtték ki magukat, megalapozva az arra járók hangulatát. Claire sokszor fontolóra vette, hogy beköltözik a külvárosból de végül mindig a zöldövezetre esett a választása. Az ottani nyugalmat nem tudta maga mögött hagyni, még az időnként őt hatalmába kerítő kalandvágy kedvéért sem.
- Mi lenne, ha ma kivételesen nem ártanád bele magad a napomba? - kérdezte Claire, miközben hátranyúlt a táskájáért.
- Ha ma kivételesen nem leszel beszari, beszélhetünk róla - biccentett Ferro, ismét flegmán. Claire mélyen sóhajtott, és a fejét rázta. Kiszállt az autóból, bezárta, és felsietett a lépcsőn a bejárathoz.
A forgóajtó túloldalán egy kellemesen berendezett, de még éppen nem hivalkodó hall fogadta, néhány dohányzóasztallal, bőrfotellel, és egy kis kávézóval a várakozóknak. Öltönyös alakok, védősisakot viselő építőmunkások, csomagfutárok és irodai alkalmazottak siettek át és keresztül a helyiségen. Claire a lift felé vette az irányt.
A fülkeajtó előtt egy vele egymagas, szemüveges fiatal lány igyekezett felemelni a földről egy leragasztott, felpúposodó kartondobozt. Megfeszült arcából arra lehetett következtetni, hogy jóval nagyobb súllyal próbál megküzdeni, mint amihez szokva volt.
- Szia, Ingrid - üdvözölte Claire, ahogy odaért hozzá, hátrébb intette és odaadta neki a táskáját.
- Ah, Claire - tolta feljebb az orrán a szemüvegét a lány, és elvette a táskát - Te várj csak, az piszok neh... - Claire a lehető legkisebb erőlködéssel hajolt le, és emelte fel teletömött kartont.
- Tessék, mondani akartál valamit? - kérdezte aztán, de csak egy döbbent arckifejezést kapott válaszul, tátva maradt szájjal, és zavart pislogással. Közben halk csengőszó jelezte, hogy a lift megérkezett.
- Hogy... hogy a fenébe csinálod? Hogy vagy ilyen jó erőben? - nézett rá még mindig döbbenten Ingrid. Mindketten beszálltak a fülkébe, ő megnyomott néhány gombot, és már indultak is fölfelé.
- Hát tudod... - kezdte Claire, de hamar elbizonytalanodott - Igazából, nem is tudom... - mondta aztán. Valóban nem volt világos előtte, miért is fittebb és erősebb, mint az átlag. Mindig is ilyen volt, amióta csak az eszét tudta. Hamar fel is adta, hogy megpróbálja megkeresni az okát az emlékei közt, és kissé félszegen mosolyogva vállat vont.
Ingrid sóhajtott. Tisztelte, de ugyanakkor irigyelte is Claire-t. Három éve dolgoztak együtt, és kölcsönösen segítették egymást ezidő alatt. Claire értékesítőként tevékenykedett, Ingrid pedig amolyan asszisztensféle szerepet töltött be a cég irodájában. Inkább a háttérmunkákban jeleskedett, míg Claire elég jól elboldogult a figyelem középpontjában is, noha nem volt kiefejezett igénye rá, hogy mindig minden körülötte forogjon. Ingrid azonban szeretett volna minél inkább hasonlítani kolléganőjére. Szerette volna, ha kissé tömzsibb alkata helyett ő is olyan karcsú lett volna, mint Claire, örült volna annak a mosolynak, annak a személyiségnek. Néha el is mondta ezt neki. Claire mindig azt felelte, hogy biztosan nem akarna senki pont olyan lenni mint ő. Ezt mindig meggyőzően jelentette ki, mint akinek jó oka van rá, hogy ilyet állítson. Ingrid ilyenkor nem teljesen értette, hova akar Claire kilyukadni, vagy miért mondja ezt. Erősen kételkedett benne, hogy ne akarnának sokan olyanok lenni, mint amilyen ő is volt.
- Kinek lesz a cucc? - kérdezte Claire, ahogy megérkeztek az iroda emeletére.
- Kyle-nak.
- Bedobom neki. Addig megtennéd, hogy előkeresed a Circuitech dossziéját? Meg kéne néznem benne valamit.
- Persze. Kábé tíz perc - bólintott Ingrid. A liftből kilépve szétváltak és kétfelé indultak el.
A fülkékre osztott, széles helységben hasonló mozgás, nyüzsgés folyt, mint lent a bejáratnál. Telefonok csörögtek, fénymásolók, faxok zümmögtek. Korántsem volt akkora a felhajtás, mint egyes idények alatt, de jól láthatóan mindenkinek akadt épp elég elfoglaltsága.
Claire egy félreeső, a fülkék rengetegébe vezető folyosó oldalából nyíló szoba ajtaján kopogott be.
- Szabad! - hallatszott belülről. Claire a könyökével lefeszítette a kilincset és belökte az ajtót.
- Jó reggelt, Kyle - köszönt be az irodavezetőnek - Ezt Ingrid küldi, hova tehetem?
- Dobd csak le, ahova jólesik - vont vállat a Kyle nevű férfi. Háttal dőlve a városra néző ablaknak olvasott egy cikket. Láthatóan jobban érdekelte, mint a csomag, amit hoztak neki. Claire az asztalhoz caplatott, és tompa puffanással ráejtette a dobozt.
- Még valamit parancsol, uram? - fordult meg Claire és viccelődva Kyle-ra mosolygott.
- Semmit. Köszönöm a segítséget - mosolyodott el a férfi is nagyon halványan, aztán mosolya hirtelen eltűnt, a mutatóujja pedig felemelkedett, mint akinek eszébe jutott valami - Vagy talán mégis. Hagytam egy emlékeztetőt az asztalodon is, de ha már erre jársz... Rick hívat az irodájába. Beszélni akar veled.
- Miről? - kérdezte Claire. Az ő arcáról is eltűnt a mosoly.
- Azt nem mondta.
- Remek... - sóhajtott mélyen a nő. Intett Kyle-nak, és elindult vissza a lift felé, hogy utazzon fölfelé még néhány emeletet. Jobb minél előbb túlesni ezen a találkozáson.
0 Response to DÉLELŐTT II.
Megjegyzés küldése