DÉLELŐTT III.
Claire mély levegőt vett, lehunyta a szemét, és elszámolt magában tízig. Próbált lecsillapodni, de a szíve továbbra is gyorsan vert. Sokat adott volna, hogy éppen valahol máshol lehessen, vagy mással foglalkozhasson. Végül összeszedte magát és benyitott az alelnöki irodába.
Teljesen más világ fogadta odabent. Az épület fakó, szürkés-zöldes falaitól eltérően a helyiség, ahová belépett, mély homokszínben és vörösesbarna, felhőfoszlányokra emlékeztető mintákban díszelgett. Két fal kizárólag üveglapokból állt, széles kilátást nyújtva a városra és a távoli hegyekre, még tágasabbnak érzékeltetve az amúgy sem parányi irodát. A mennyezet vagy három méter magasban terült szét, az iróasztalt és a szekrényeket ébenfából faragták, nagy körültekintéssel, erről kecses vonalaik és a kivételesen pontos illesztések tanúskodtak. Díszes, sokégős csillár lógott alá, a sarkokban és a terem közepén, egy tárgyalóasztal köré elhelyezett bőrfotel garnitúra mellett feszes, széles levelű szobanövények magaslottak.
Az íróasztalnál egy férfi ült, keresztbe vetett lábakkal, füléhez telefont tartott. A nyíló ajtó felé sandított, és amikor felismerte Claire-t, széles, önelégült vigyor ült ki az arcára. Felemelt kézzel integetett. Claire próbált visszamosolyogni, de csak egy erőtlen próbálkozás sikerült.
- Persze, persze... - beszélt a férfi a telefonba, de láthatóan nem érdekelte már a beszélgetés tárgya - Ha most megbocsát, halaszthatatlanul fontos dolgom van - mondta végül és választ se várva lecsapta a kagylót. Claire-re villantotta a tekintetét, és tetől talpig végigmérte. A szemén látszott, hogy vonzónak találja.
- Kyle mondta, hogy beszélni szeretne velem - mondta Claire, az ujjait a háta mögött tördelve. Zavarban érezte magát.
- Így van - bólintott harsányan a férfi, felállt és megkerülte az asztalt - Holnap velem fog vacsorázni a Excelsior Grandban. Ez a város legelegánsabb étterme. Este 8-ra foglaltam asztalt.
Claire lélegzete elakadt egy pillanatra. Félszegen mosolyogva próbálta megemészteni a bejelentést.
- Kísérjem el magát egy üzleti tárgyalásra? - kérdezte, bár a megérzése azt súgta, hogy másról van szó.
- Nem. Magánjellegű találkozó - felelte gondolkodás nélkül a férfi, és felvonta a szemöldökét. Mintha furcsállta volna, hogy nem egyértelmű a mondandója.
Az igazat megvallva, egyértelmű volt. Rick C. Maibach, a vállalat alelnöke, a tulajdonos, Thibalt A. Maibach fia. Az apa gyakran járt külföldön hosszabb időre, és ilyenkor a feltörekvő ifjú titánra bízta a cég vezetését. A fiú kétségtelenül bírt azokkal a képességekkel, amik alkalmassá tették rá, hogy egyszer a nagyhatalmú mágnás nyomdokaiba lépjen, viszont hajlamos volt tárgyakként kezelni az embereket maga körül és semmibe venni az érzéseiket, ahogy Claire-rel is éppen tenni szándékozott. Volt már rá példa, hogy a duhajkodástól nem idegenkedő ifjonc szórakozni vitt valakit a cég női alkalmazottai közül, és nem szokott hozzá, hogy ezt a kezdeményezését bárki is visszautasítsa. Ha valaki mégis megtette, az semmi jóval nem kecsegtetett a céges előmenetele szempontjából.
- Nagyon sajnálom, Rick, de a holnap nem alkalmas... - emelte fel a kezét Claire visszakozólag, és próbálta elhárítani az utasításként tálalt felajánlást. Ezért hervadt le az arcáról a mosoly, valahányszor az alelnök az irodájába hívatta. Sose tudta, mikor kerül egy hasonlóan kínos helyzetbe.
- Ó, dehogynem - bólintott Rick, mielőtt Claire a mondat végére ért volna - Hiszen egyedül él, és alig jár szórakozni. Jót fog tenni magának egy kis változatosság, remekül fogja érezni magát.
- Már elnézést, de... maga kutakodik utánam?
- Pusztán annyit tudok, amennyit az irodában mindenki tud magáról.
- A magánéletem akkor sem tartozik magára!
- Azt majd holnap meglátjuk - jelent meg egy mosoly a férfi szája szélén. Közelebb lépett és megérintette Claire állát - Valami testhezállót vegyen fel. Mély kivágással - tette hozzá halkan. Claire összerezzent, és lesütötte a szemét, de nem mozdult meg és nem is felelt. Rick a döbbent kék szempárt fürkészte, miközben az ujjai elindultak lassan lefelé. Ujjbegyével végigsimított Claire nyakán, és lassan matatni kezdett a blúza legfelső gombjával.
Aztán olyan hirtelen, hogy meglepődni se volt ideje, valaki rámarkolt Rick kezére, megperdítette és hátracsavarta a karját, majd a vállába kapva könyökhajlatba szorította a nyakát. A férfi riadtan és értetlenül pislogott, zihálva próbált levegőt venni.
- Idefigyelj, sutyerák - szólalt meg egy kemény és érdes hang - Nem nyúkálsz, nem piszkálsz, nem molesztálsz senkit, és nem kötsz ki a kórházban. Értve?
- Mi a ross... - háborgott volna Rick, de a karja hirtelen tovább feszült, a belenyilalló fájdalomtól pedig nyöszörgéssé torzultak a szavai.
- Értve vagyok, baszki, vagy gipsz kell hogy felfogd? - mordult fel megint a hang dühösen.
- Jól van, jól van, megértettem... - adta meg magát a férfi.
- Fasza. Ne kelljen még egyszer elmagyaráznom.
A szorítás amilyen hirtelen jött, úgy enyhült, majd Rick egy erőteljes lökéstől botladozva a földre esett. A térde nagyot koppant a padlón. Fájdalmasan szisszent felt és a végtagjához kapott. A látása kissé elhomályosult. Felemelte a fejét, épp csak annyira, hogy lássa távolodni azt, aki helybenhagyta.
- Claire? - hördült fel zavartan. Kettejükön kívül senki nem volt a helységben, mégis, a távolodó alak másnak tűnt, mint korábban. Nagyon másnak.
- Majdnem - felelte a nő anélkül, hogy visszanézett volna és becsapta maga mögött az ajtót.
Hű!! "A démon ismét bajt kever"? ^^ Vagy legalábbis ennek nagyon ilyen íze van... :)
Sose tagadtam, hogy a szereplők között van hasonlóság. :D